Minden felnőttnek receptre kellene felírni a hosszútávú vonatozást. Évente legalább egyet az Alföldről a Dunántúlra. Szeged-Nagykanizsa, Debrecen-Mohács, mindegy, hogy mi az úticél. Tiszán innen, Dunán túl, zakatol a vonat és dagad a szociológusok melle.
Mert a vonatot nem érdekli, hogy ki mennyit keres, ki mennyire fontos ember. A vonat magasról tesz rá, hogy ki mennyire siet. A vonat mindenkit egyforma ígérettel vesz fel az állomáson és csak rajtunk múlik, hogy elégedetten vagy cserben hagyottan szállunk le róla.
A vonaton mindegyik vagonban van legalább egy okos, egy jól informált, egy politikus, egy embergyűlölő, egy ősanya, egy állatbarát, egy gondtalan, egy harsány, egy olvasást színlelő, egy sörszisszentő, egy telefonáló, és, egy GYEREK, aki minden családi titkot elmesél az egész vagonnak.
A felsorolásból a kulcs a GYEREK: mert amikor a GYEREK megszólal, mindenki kizökken egy pillanatra, pedig csak annyit mond vékony hangján egy levegővel: "Mi Kőbánya Kispestre megyünk anyával és neki is van egy ilyen szép nyaklánca, mint neked, és nekem négy szendvicset hozott az útra, de magának csak egyet, mert majd eszik tarhonyát a papánál!"
És ott, akkor, csoda történik!
A vonat népe hirtelen elfelejti, hogy késik a vonat, hogy nincs ülőhely, hogy eddig panaszkodtak, hogy mik a hírek - felemelkednek a fejek és a GYEREK közlésére önkéntelen mosoly suhan át az arcokon!
Mert a GYEREK nem akar meggyőzni, okosabb lenni, mást tanítani, panaszkodni, politizálni.
A GYEREK azért mondja, amit mond, hogy figyeljünk rá, hallgassuk meg.
A GYEREK nem igényli, hogy kérdezgessék, terelgessék a beszélgetésben, mert azzal csak megzavarjuk a gondolatait.
A GYEREK megelégszik azzal, ha bólogatunk, hümmögünk, dicsérünk, majd elcsendesedünk és hagyunk időt arra, hogy tovább fűzze a közlését abba az irányba, ami épp foglalkoztatja.
És igen, a GYEREK csapongani fog, ismételgetni önmagát, számunkra akár unalmas dolgokat mond, néha nagyobb szüneteket hagy majd, amikor mi már feszengünk. Ilyenkor esetlenül kérdezünk, hosszasan kommentálunk, felnőtt gondolatokat viszünk a beszélgetésbe, egyszóval elnyomjuk a GYEREK gondolatait.
Figyeljünk a GYEREK-re!
Mert ha nem értőn figyelünk rájuk, csitítjuk, esetleg bántjuk őket, elcsendesednek.
Ha mindig eszközt frizbizünk a kezükbe, mi magunk csendesítjük el őket.
És ki akarna már akkor vonatozni?
