csapat
Blog 72: Adománybolt Üzletvezető
Azt elmondhatom, hogy ez az adománybolti üzletvezető lehetőség olyasvalakinek lesz jó döntés, akinek fontos, hogy jó csapat része legyen, elhivatott jó ügyek iránt, nem elsősorban a pénz motiválja, olyan munkahelyet keres, ahol megvalósíthatja saját ötleteit, szereti a rendet és az embereket, a kereskedelmet, a tárgyakat, a kincseket, felelősséget vállal magáért és másokért is, imádja a logisztikát, ismeri a székesfehérvári lakosságot, vásárlóközönséget, nem riad meg a mindennapos újdonságoktól, zsákok cipelésétől, diák önkéntesektől, a saját ötleteitől és az adatoktól sem, türelmes és határozott, erős morális iránytűvel rendelkezik, heti 3 teljes napot szívesen szán erre, így akár más munkára, saját vállalkozásra, családra is több ideje marad emelett.
Blog 69: A siker titka a jó cél
Kihívás vagy sem, mindig jól esik az embernek, ha elér egy célt, amit magának tűzött ki. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen célt választunk és mennyi időt adunk magunknak az adott cél elérésére. Napi, heti, havi, negyedéves, éves célok – a JóPont életében sincsen ez másképp.
Blog 66: Ó azok a táborok!
Blog 58: Önkéntesek a JóPontban
Az önkéntesség minden közösség és szervezet életében értékes és különleges ajándék. Legyen szó heti néhány óráról vagy hosszabb távú elköteleződésről, az önkéntesek jelenléte mindig hozzáad valami pluszt: új energiákat, friss szemléletet és egyfajta önzetlen lendületet. Nem ők viszik a hátukon a mindennapjainkat, de a munkájuk színesebbé és gördülékenyebbé teszi az alapítvány működését.
Blog 52: A szeretet néha QR kód formájában érkezik
Gyakran előfordul velünk, JóPontos lányokkal hogy színes lencséken keresztül látjuk a körülöttünk zajló eseményeket. És ahányan vagyunk annyiféle színben. Ezek pedig nem összeadódnak hanem hatványozódnak. Nem látjuk józanul a körülöttünk lévő világot. Hozzáadjuk a szívünket, az egyéni színünket és a terveinket. Ezeket kell közös nevezőre hozni a mindennapokban, ami – higgyétek el – olykor rendkívüli csapatmunka eredménye.