fenntarthatóság
Blog 75: Nyár van és semmi baj
Ezen a nyáron értesüléseimet több helyről szerzem - ami számomra is meglepő, ezek egyike sem online felület. Televízióm már évek óta nincs, hírportálokat és a közösségi médiát az idei évben kezdtem el NEM olvasni. Helyette szuperboomer régimódi módon beszélgetek az emberekkel. Ahogy egy sántikáló nénikéhez illik, akivé mostanában lettem. Kiülök a lócára a fagyizó elé, szóba elegyedek az adományboltban, a vonaton, az Északi Strandon miközben a Kosár átvételemre várok… Mindenfelé, jövet-menet.
Elmesélem nektek csöppet sem reprezentatív közvéleménykutatásaim eredményeit. Téma a nyár.Blog 69: A siker titka a jó cél
Kihívás vagy sem, mindig jól esik az embernek, ha elér egy célt, amit magának tűzött ki. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen célt választunk és mennyi időt adunk magunknak az adott cél elérésére. Napi, heti, havi, negyedéves, éves célok – a JóPont életében sincsen ez másképp.
Blog 67: "A változás nálam kezdődik – gondolatok a személyes felelősségvállalásról"
Gyakran érezzük úgy, hogy a világ problémái túl nagyok ahhoz, hogy mi, hétköznapi emberek bármit is tehetnénk. De hiszem, hogy ez nem igaz. Sőt, éppen az ellenkezője igaz: minden változás az egyén szintjén kezdődik. Nálam, nálad – mindannyiunknál. A személyes felelősségvállalás számomra nem hangzatos szólam, hanem döntés: hogy megteszem amit tudok. Mert hiszem hogy számít.
Blog 66: Ó azok a táborok!
Blog 62: Az adományboltos szerepei
Az adománybolt egy ugyanolyan munkahely, mint bármely más bolt, és mégsem. A napok bejáratott mederben folynak, mégis, szinte soha nem úgy érnek véget, ahogyan azt az adományboltos eltervezi. Sokszor már eleve nem is úgy kezdődnek.
Blog 60: Suliba jár a JóPont
Interaktív előadásunk a Fenntarthatósági témahét keretében az István Király Általános Iskolában.
A mai gyerekeket már nem érdekli semmi? Szerintem ez egyáltalán nem igaz, ugyanolyan kíváncsiak és érdeklődők, mint az előző évszázadok bármelyik ifjú generációja, csak sokkal nagyobb információs zajból kell kiszűrniük a számukra értékeset. A fenntarthatóságról nálunk gyakran többet is tudnak és komplexebben is tekintenek rá, mint mi felnőttek anno ennyi idősen – vagy akár most.
Blog 59: Együtt varrjuk a jövőt
Blog 55: JóPont Stílus – óda a fenntartható divathoz
Ó divat, Te mindig és egyre gyorsabban változó! -kezdhetnénk ódánkat, majd néhány jambikus pentameterrel arrébb megállapíthatnánk, hogy a divat valóban gyorsan változik, ám a stílus örök. Önmagunk ismerete, önkifejezésünk az öltözködésen keresztül, a kedvünk, személyiségünk tükröződése külsőnkben – fontos eszköz és örömforrás!
Blog 51: Seregélyesen a JóPont
02.08. szombaton egy szuper napot töltöttünk Seregélyesen, amit magamban JóPont Pop-up turkálónak neveztem el, hiszen ez már nem az első ilyen alkalom volt, hogy a drága Mohari Andi és a Vöröskereszt helyi alapszervezete, illetve lelkes önkénteseik a nevünkben megörvendeztették a helyi közösséget és házhoz hozták a seregélyesi kincskeresőknek a JóPont és a helyi adományozók kincseit!