gyermekosztály
Blog 69: A siker titka a jó cél
Kihívás vagy sem, mindig jól esik az embernek, ha elér egy célt, amit magának tűzött ki. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen célt választunk és mennyi időt adunk magunknak az adott cél elérésére. Napi, heti, havi, negyedéves, éves célok – a JóPont életében sincsen ez másképp.
Blog 62: Az adományboltos szerepei
Az adománybolt egy ugyanolyan munkahely, mint bármely más bolt, és mégsem. A napok bejáratott mederben folynak, mégis, szinte soha nem úgy érnek véget, ahogyan azt az adományboltos eltervezi. Sokszor már eleve nem is úgy kezdődnek.
Blog 59: Együtt varrjuk a jövőt
Blog 56: A fehérvári gyermekek mellett tesszük le 2025 első JóPontját
"3 jó ügy – 1%-ért!" – 2025-ben ez is lehetne a szlogenünk. Hogy miért három, amikor negyedévente egy szokott lenni? Azért, mert az első jó ügyünk, a székesfehérvári kórház gyermekosztályának támogatása, egészen májusig tart.