hagyomány
Blog 65: A haj is a lélek tükre
Blog 65: A haj is a lélek tükre
Hajadományozásunk története.
Bár ez a hajmizéria teljesen személyes történetünk, a JóPonthoz vajmi kevés köze van. Annyi köze azért mégis van, hogy mi szereplünk benne – most épp Kriszta és Évi, de Jucinak is ugrottak már le hirtelen a fürtjei, csak nem épp mostanában. A hajadományozás az adományozás egy nagyon személyes formája, mindkettőnkben egyszerre érett meg erre a vágyódás és nagy örömmel és izgalommal vágtunk bele, illetve egy olyan történetnek érezzük, amit szívesen megosztunk veletek.
Blog 51: Seregélyesen a JóPont
02.08. szombaton egy szuper napot töltöttünk Seregélyesen, amit magamban JóPont Pop-up turkálónak neveztem el, hiszen ez már nem az első ilyen alkalom volt, hogy a drága Mohari Andi és a Vöröskereszt helyi alapszervezete, illetve lelkes önkénteseik a nevünkben megörvendeztették a helyi közösséget és házhoz hozták a seregélyesi kincskeresőknek a JóPont és a helyi adományozók kincseit!