hála

Az önkéntesség minden közösség és szervezet életében értékes és különleges ajándék. Legyen szó heti néhány óráról vagy hosszabb távú elköteleződésről, az önkéntesek jelenléte mindig hozzáad valami pluszt: új energiákat, friss szemléletet és egyfajta önzetlen lendületet. Nem ők viszik a hátukon a mindennapjainkat, de a munkájuk színesebbé és gördülékenyebbé teszi az alapítvány működését.

Gyakran előfordul velünk, JóPontos lányokkal hogy színes lencséken keresztül látjuk a körülöttünk zajló eseményeket. És ahányan vagyunk annyiféle színben. Ezek pedig nem összeadódnak hanem hatványozódnak. Nem látjuk józanul a körülöttünk lévő világot. Hozzáadjuk a szívünket, az egyéni színünket és a terveinket. Ezeket kell közös nevezőre hozni a mindennapokban, ami – higgyétek el – olykor rendkívüli csapatmunka eredménye.

Mindenféle dátumokat fejben tartunk: családi szülinapok, házassági évfordulók, az első csók. Nekem idén új tortás esemény került be a naptáramba – 02.08-án lesz egy éves a JóPont Adománybolt webáruháza.

Tegnap kimentünk a gárdonyi karácsonyváróra a szarvas szobornál lévő színpadhoz. A jövő heti ételosztáson a 150 adag meleg étel mellé 150 tisztasági csomag kiosztását is vállaltuk, ezért kis csomagokat készítettünk össze rászoruló nőknek, férfiaknak és gyerekeknek, amiket a támogatók saját kezűleg helyezhettek el egy nagy ajándékdobozba.

Évente egyre kevesebben nyitottak mások megsegítésére. Egyre kevesebb a cipősdoboz adományozó. A megszorítást mindenki a másokkal való törődés megnyirbálásával kezdi. Nagyvállalati és egyéni szinten egyaránt. Mindenki bízik a segély – és civil szervezetekben. És mi kitartartóak vagyunk, elszántak vagyunk … de nem vagyunk varázslók.

A mi kis GirlPowerünk távolról szemlélve sziklaszilárd családanyák bivalyerős kötelékének tűnhet, de ez természetesen nem mindig és nem egyforma mértékben helytálló. Lássuk, kikre támaszkodhatunk!

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni… mert az ősz nem más, mint felkészülés a hűvösebb időkre: a természet betakarja önmagát, mi is felállítjuk a fóliasátrat, a madáretetőt, és - gyűjtünk azoknak, akik nélkülöznek.

A héten a 11évesem azzal a kérdéssel támadott meg, hogy miért ünnepeljük a névnapokat? Mióta beszélni tud, olyan kérdéseket tesz fel néha, amihez egy guglibácsi keresés nem elég, hanem hiteles források felkutatása és esszéírás következik, vagy a jólbevált ’nem tudom, nézz utána, erre is lehet használni a képernyőidőt’ vagy legvégső esetben a ’kérdezd meg apádat’!

Furcsa érzés, hogy a hálának is van világnapja. Vajon nem minden nap kellene hálásnak lennünk azokért a dolgokért, amink van, és amink, szerencsére nincs? Megköszönni az univerzumnak, hogy kiket sodor az utunkba és kiktől véd meg?