önkéntes
Blog 72: Adománybolt Üzletvezető
Azt elmondhatom, hogy ez az adománybolti üzletvezető lehetőség olyasvalakinek lesz jó döntés, akinek fontos, hogy jó csapat része legyen, elhivatott jó ügyek iránt, nem elsősorban a pénz motiválja, olyan munkahelyet keres, ahol megvalósíthatja saját ötleteit, szereti a rendet és az embereket, a kereskedelmet, a tárgyakat, a kincseket, felelősséget vállal magáért és másokért is, imádja a logisztikát, ismeri a székesfehérvári lakosságot, vásárlóközönséget, nem riad meg a mindennapos újdonságoktól, zsákok cipelésétől, diák önkéntesektől, a saját ötleteitől és az adatoktól sem, türelmes és határozott, erős morális iránytűvel rendelkezik, heti 3 teljes napot szívesen szán erre, így akár más munkára, saját vállalkozásra, családra is több ideje marad emelett.
Blog 66: Ó azok a táborok!
Blog 62: Az adományboltos szerepei
Az adománybolt egy ugyanolyan munkahely, mint bármely más bolt, és mégsem. A napok bejáratott mederben folynak, mégis, szinte soha nem úgy érnek véget, ahogyan azt az adományboltos eltervezi. Sokszor már eleve nem is úgy kezdődnek.
Blog 58: Önkéntesek a JóPontban
Az önkéntesség minden közösség és szervezet életében értékes és különleges ajándék. Legyen szó heti néhány óráról vagy hosszabb távú elköteleződésről, az önkéntesek jelenléte mindig hozzáad valami pluszt: új energiákat, friss szemléletet és egyfajta önzetlen lendületet. Nem ők viszik a hátukon a mindennapjainkat, de a munkájuk színesebbé és gördülékenyebbé teszi az alapítvány működését.
Blog 51: Seregélyesen a JóPont
02.08. szombaton egy szuper napot töltöttünk Seregélyesen, amit magamban JóPont Pop-up turkálónak neveztem el, hiszen ez már nem az első ilyen alkalom volt, hogy a drága Mohari Andi és a Vöröskereszt helyi alapszervezete, illetve lelkes önkénteseik a nevünkben megörvendeztették a helyi közösséget és házhoz hozták a seregélyesi kincskeresőknek a JóPont és a helyi adományozók kincseit!
Blog 48: Mi leszel ha nagy leszel? A VTM újra finisben a Tesco szavazáson!
Blog 44: Gárdonyi karácsonyvárón jártunk
Blog 43: Az önzés is lehet jó pont?
Blog 42: Jószándékod most valuta - kezdd Adakozó kedden!
Évente egyre kevesebben nyitottak mások megsegítésére. Egyre kevesebb a cipősdoboz adományozó. A megszorítást mindenki a másokkal való törődés megnyirbálásával kezdi. Nagyvállalati és egyéni szinten egyaránt. Mindenki bízik a segély – és civil szervezetekben. És mi kitartartóak vagyunk, elszántak vagyunk … de nem vagyunk varázslók.