A nyár első ránézésre a pihenés, a szabadságok és a feltöltődés időszaka. De aki valaha dolgozott boltban, ügyfélszolgálaton, alapítványnál vagy bármilyen csapatban, az pontosan tudja: a nyár egyben a legnagyobb szervezési kihívás is. Mert miközben valaki megérdemelten pihen, a munka nem állhat meg – valakinek mindig ott kell lennie, helyt kell állnia, meg kell oldania, reagálnia kell.

Ezen a nyáron értesüléseimet több helyről szerzem - ami számomra is meglepő, ezek egyike sem online felület. Televízióm már évek óta nincs, hírportálokat és a közösségi médiát az idei évben kezdtem el NEM olvasni. Helyette szuperboomer régimódi módon beszélgetek az emberekkel. Ahogy egy sántikáló nénikéhez illik, akivé mostanában lettem. Kiülök a lócára a fagyizó elé, szóba elegyedek az adományboltban, a vonaton, az Északi Strandon miközben a Kosár átvételemre várok… Mindenfelé, jövet-menet.

Minden felnőttnek receptre kellene felírni a crosscountry vonatozást. Évente legalább egyet az Alföldről a Dunántúlra. Szeged-Nagykanizsa, Debrecen-Mohács, mindegy, hogy mi az úticél. Tiszán innen, Dunán túl, zakatol a vonat és dagad a szociológusok melle. 

Azt elmondhatom, hogy ez az adománybolti üzletvezető lehetőség olyasvalakinek lesz jó döntés, akinek fontos, hogy jó csapat része legyen, elhivatott jó ügyek iránt, nem elsősorban a pénz motiválja, olyan munkahelyet keres, ahol megvalósíthatja saját ötleteit, szereti a rendet és az embereket, a kereskedelmet, a tárgyakat, a kincseket, felelősséget vállal magáért és másokért is, imádja a logisztikát, ismeri a székesfehérvári lakosságot, vásárlóközönséget, nem riad meg a mindennapos újdonságoktól, zsákok cipelésétől, diák önkéntesektől, a saját ötleteitől és az adatoktól sem, türelmes és határozott, erős morális iránytűvel rendelkezik, heti 3 teljes napot szívesen szán erre, így akár más munkára, saját vállalkozásra, családra is több ideje marad emelett.

Így szólt az egyik legfontosabb tanács amit valaha kaptam. Tizenéve visszhangzik bennem.  Gyakran eszembe jut amikor döntenem kell hogy visszavágjak egy sérelem kapcsán, vagy csak méltósággal továbbmenjek. Hogy méltó módon végezzem családanyai teendőimet, méltó szeretettel forduljak a férjem felé és méltó módon végezzem az alapítványi kötelességeimet. Néha mindegyik nehéz terep. Gyakran megbotlok magam is, de a fenti tanács már iránytűmmé vált a mindennapokban.