Nagyon elérzékenyültem – de hát tudjátok, ez nem áll tőlem túl messze.
Igyekeztem visszafogni az érzelmeimet, hogy ne tűnjek teljesen dilettánsnak, aki a bolt közepén váratlanul könnyekben tör ki, de valahogy lepörgött előttem az a rengeteg történet, amit megéltünk a csapattal az elmúlt négy évben.
Vagy amit én éltem meg ez alatt a négy év alatt.
Tervek, agyalás, örömök, és persze kudarcok, feszültségek, hallatlan sikerek.
Munka a hétköznapokon, hétvégéken, néha éjszaka vagy a nyaraláson.
Munka, amikor van kedved – és néha akkor is, amikor nincs.
A munkám és a közös munkánk gyümölcse.
Minden ebbe az egy mondatba sűrűsödött bele:
Tessék, JóPont, Székesfehérvár.
Alkottunk egy márkát, egy fogalmat, egy életérzést.
Megtöltöttük azt a nevet tartalommal, amin négy éve még csak ötleteltünk: JóPont.
A mottónk akkor az lett, hogy „Mindig van egy jó ügyünk!” – és az elmúlt négy év valóban ebben a szellemben telt el.
Hallatlan utat jártunk be, és olyan sikereket értünk el, amiket nemcsak hogy nem terveztünk, de még álmodni sem mertünk róla.
Az agárdi bolt megnyitását követte a fehérvári üzlet, majd annak a bővülése, aztán a webáruházunk elindítása.
És most itt állunk a jövő év megtervezése közepén, miközben ez az ősz most úgy ül rajtam, mint egy súlyos takaró.
Ez az ősz most nemcsak a színes lombszőnyegekről és a vidám erdei sétákról szól, hanem az egyre korábban érkező hűvös estékről, a melankóliáról, az elbizonytalanodásról.
Aztán egyszer csak jön egy ilyen pillanat.
Egy egyszerű mondat, ami valahogy mindent a helyére tesz.
Nekem az volt ez a mondat:
Tessék, JóPont, Székesfehérvár.
Ez a pillanat most olyan volt, mint egy apró, meleg fény az őszi nap végén.
Leülsz kicsit, ízlelgeted és begyújtod a cserépkályhát.
