Lázas munkával készültünk, közben pedig újra és újra megugrottuk az akadályokat, amelyeket a sors következetesen és néha szinte humorérzékkel gurított elénk.
És mégis: a kevésből is tudtunk adni — ráadásul nem is keveset.
Nem sorolom fel mind a négy év támogatását, sikerét és sztoriját, mert aki ismeri a csapatunkat tudja: a JóPont háza táján mindig történik valami.
Az elején rajtunk volt a bizonytalanság súlya is, hiszen nem minden ötlet éli meg az első születésnapját. Vannak utak, projektek, vállalkozások, álmok… amiket hatalmas reménnyel indítunk el — és aztán egy év múlva csak csend marad utánuk. Sok kudarc tanított meg arra amit ma már tudok: nem minden jó szándékból született ötletnek kell sikerülnie, nem minden kezdetnek kell történetté nőnie, nem minden mag szökik szárba.
De amikor valami mégis tovább él — túl az első éven, túl az első bizonytalanságokon, túl azon a ponton, ahol a legtöbben feladják — akkor az már nem csak egy próbálkozás. Az bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy volt értelme elindulni. Hogy volt értelme hinni benne. Hogy volt értelme akkor is tovább menni, amikor senki nem tudta megmondani, mi lesz a vége.
Most pedig itt állunk. Négy évvel később. Nem véletlenből. Nem szerencséből. Nem azért, mert minden simán ment — hanem pont azért, mert nem. A JóPont nem csak bolt lett. Nem csak alapítvány. Nem csak hely. A JóPont közösség lett. Emberek története, szándéka, összefogása. A helyi jószándék központja.
És most ünneplünk. Több dolog miatt is: mert imádunk ünnepelni, mert ismét eltelt egy remek év alapítványunk életében és mert meg kell állni mielőtt tovább megyünk.
Úgyhogy aki velünk van, aki valaha segített, aki csak figyelt, vagy aki ma csatlakozott először: Köszönjük!
Emeljünk poharunkat arra, ami mögöttünk van… …és arra, ami még előttünk. Mert a történet nem ért véget.
Most kezd igazán jó lenni.
első adományboltunk ajtaján.
