kincsek

Ezen a nyáron értesüléseimet több helyről szerzem - ami számomra is meglepő, ezek egyike sem online felület. Televízióm már évek óta nincs, hírportálokat és a közösségi médiát az idei évben kezdtem el NEM olvasni. Helyette szuperboomer régimódi módon beszélgetek az emberekkel. Ahogy egy sántikáló nénikéhez illik, akivé mostanában lettem. Kiülök a lócára a fagyizó elé, szóba elegyedek az adományboltban, a vonaton, az Északi Strandon miközben a Kosár átvételemre várok… Mindenfelé, jövet-menet.

Elmesélem nektek csöppet sem reprezentatív közvéleménykutatásaim eredményeit. Téma a nyár.

Azt elmondhatom, hogy ez az adománybolti üzletvezető lehetőség olyasvalakinek lesz jó döntés, akinek fontos, hogy jó csapat része legyen, elhivatott jó ügyek iránt, nem elsősorban a pénz motiválja, olyan munkahelyet keres, ahol megvalósíthatja saját ötleteit, szereti a rendet és az embereket, a kereskedelmet, a tárgyakat, a kincseket, felelősséget vállal magáért és másokért is, imádja a logisztikát, ismeri a székesfehérvári lakosságot, vásárlóközönséget, nem riad meg a mindennapos újdonságoktól, zsákok cipelésétől, diák önkéntesektől, a saját ötleteitől és az adatoktól sem, türelmes és határozott, erős morális iránytűvel rendelkezik, heti 3 teljes napot szívesen szán erre, így akár más munkára, saját vállalkozásra, családra is több ideje marad emelett.

Blog 65: A haj is a lélek tükre

 

Hajadományozásunk története.

Bár ez a hajmizéria teljesen személyes történetünk, a JóPonthoz vajmi kevés köze van. Annyi köze azért mégis van, hogy mi szereplünk benne – most épp Kriszta és Évi, de Jucinak is ugrottak már le hirtelen a fürtjei, csak nem épp mostanában. A hajadományozás az adományozás egy nagyon személyes formája, mindkettőnkben egyszerre érett meg erre a vágyódás és nagy örömmel és izgalommal vágtunk bele, illetve egy olyan történetnek érezzük, amit szívesen megosztunk veletek.

Az adománybolt egy ugyanolyan munkahely, mint bármely más bolt, és mégsem. A napok bejáratott mederben folynak, mégis, szinte soha nem úgy érnek véget, ahogyan azt az adományboltos eltervezi. Sokszor már eleve nem is úgy kezdődnek.

Amikor az adományboltot valaki turkálónak nevezi, valami halkan koppan bennem, mint amikor egy porceláncsésze nekikoccan a mosogató peremének. Nem csak azért, mert a kínálatunk messze túlmutat egy használtruha-üzletén, hanem azért is, mert az egész mögött egy sokkal mélyebb, összetettebb filozófia húzódik meg. Mintha egy kortárs galériát hasonlítanánk egy barkácsáruházhoz – nemcsak a funkció, a szellemiség is teljesen más.

Ó divat, Te mindig és egyre gyorsabban változó! -kezdhetnénk ódánkat, majd néhány jambikus pentameterrel arrébb megállapíthatnánk, hogy a divat valóban gyorsan változik, ám a stílus örök. Önmagunk ismerete, önkifejezésünk az öltözködésen keresztül, a kedvünk, személyiségünk tükröződése külsőnkben – fontos eszköz és örömforrás!

02.08. szombaton egy szuper napot töltöttünk Seregélyesen, amit magamban JóPont Pop-up turkálónak neveztem el, hiszen ez már nem az első ilyen alkalom volt, hogy a drága Mohari Andi és a Vöröskereszt helyi alapszervezete, illetve lelkes önkénteseik a nevünkben megörvendeztették a helyi közösséget és házhoz hozták a seregélyesi kincskeresőknek a JóPont és a helyi adományozók kincseit!

Mindenféle dátumokat fejben tartunk: családi szülinapok, házassági évfordulók, az első csók. Nekem idén új tortás esemény került be a naptáramba – 02.08-án lesz egy éves a JóPont Adománybolt webáruháza.

2025-ben nem tettem fogadalmat, de egy elvárást állítottam magammal szemben: idén a “rend” lesz a vezérfonal. A lélek már az ünnepek alatt elkezdni a rendrakást, és a médianyomás ellenére az ember a nap végén, a családjával kakaót szürcsölgetve a kanapén, ösztönösen tudja, hogy mi az, ami számít és mi az, amit csak a fogyasztói társadalom rakott a vállunkra. De hogy lehet ezt fenntartani év közben?

Évente egyre kevesebben nyitottak mások megsegítésére. Egyre kevesebb a cipősdoboz adományozó. A megszorítást mindenki a másokkal való törődés megnyirbálásával kezdi. Nagyvállalati és egyéni szinten egyaránt. Mindenki bízik a segély – és civil szervezetekben. És mi kitartartóak vagyunk, elszántak vagyunk … de nem vagyunk varázslók.