2025. 06. 15. 06:35:00
Minden egy jó listával kezdődik. A saját napi ToDo listájának elejére mindig két olyan dolgot írok fel, amit már igazából meg is csináltam – mert az apróságokat hajlamosak vagyunk adottnak venni és nem elismerni. Pedig az, hogy mire a gyerekeket kelteni kel, már a legtöbb anyuka kiteregetett és elpakolta az előző este romjait, legalább olyan fontos, minthogy el kell intézni a postát vagy le kell igazolni a krétában a kölök hiányzását. És persze azért is, mert mire elkészül a napi listám, kaján vigyorral azonnal ki is húzok róla két tételt.
Kuratóriumunk onlányokból áll, így a mi ToDo listánkat a Google Calendar jegyzi. Minden héten szakítunk időt arra, hogy hármasban összeüljünk, és amíg el nem jön a nagy nap, közös gondolkodásunk listájához mindenki azt dobja hozzá, ami az ő területe. Számlák és szúnyogok, bolti akciók és fesztiválszervezés, perselybontási jegyzőkönyv és hírlevél - bizarr kis listák születnek hetente. De mindez semmit sem érne, ha nem lennének egyéni céljaink és ehhez saját ötleteink. Mert ezekből születnek a legjobb dolgok.
Jómagam még februárban határoztam el, hogy újra benevezek egy futóversenyre. Életem első 5 kilométerét anno 2017-ben azért futottam le, hogy a fizikumomat visszaszerezzem a gyerekek után, a mostani 10 kilométeres távot a mentális egészségem motiválta – be akartam bizonyítani magamnak, hogy meg tudok birkózni a másfél órás távval zene és bármi más inger nélkül – csak én és a gondolataim körbe-körbe a Népligetben. Mert néha az embernek a saját fejét a legnehezebb reggel a vállára venni és cipelni egész nap. A felkészülés közben volt egy aha élményem, amikor Agárdról indulva egyszer csak már a Korzón voltam anélkül, hogy fel akartam volna szállni egy vonatra út közben. Akkor tudtam, hogy behúztam ezt a célt, és nem a legcsillibb idővel, de le fogom tudni futni a távot. Azóta is ez motivál – nincs lehetetlen, ha fejben összetesszük a dolgokat és van a zsebünkben némi kabala azoktól, akik erőt adnak nekünk mindehhez.
A JóPont idénre négy célt tűzött ki: a fehérvári kórház gyermekosztályának támogatását, a szúnyogmentes kert propagálását, egy átfogó program felajánlását vármegyeszerte az iskolai bántalmazás megelőzése érdekében, valamint textilújrahasznosító műhelyünk utazóműhellyé alakulását, hogy az upcycling öröme minél több általános iskoláshoz eljuthasson.
Az év felénél a mérlegünk: egy célunk pipa, kettő folyamatban, egy előkészítés alatt.
És hogy mi a JóPont kabalája, ami erőt ad nekünk minden célunk megvalósításához? Legyen ez a mi titkunk